
26.Epizód - Utolsó Megjelölés




Helena: Hát ide is eljutottunk az utolsó nagy megmérettetés. Igazából azt a simet választottam akivel egy szót nem váltottam az egész évad során, mégis egy erős emberről van szó, akitől úgy érzem jogosan félhetek. Melany te kapod a jelem
Carol: Először is gratulálnék Hippiának és Laurának a döntőbe jutáshoz! Ez viszont azt jelenti, hogy csak három Sim közül választhatok. Helena és Konstantin szavamat betartom. Melany tied a jelem!
Melany: Sokat gondolkoztam ezen. Olyan emberekkel vagyok összezárva, akik valami miatt sikeresen eljutottak ide. Nekem pedig barátom már csak Hippia maradt, és örülök neki, hogy fináléba jutott. Viszont annak a sim, aki még eddig nem párbajozott, és nem is ismerem nagyon, úgy érzem, hogy ideje megmérettetnie magát. A jelemet Konstantin kapja.
Konstantin: Kevesen maradtunk. Nagy es kielezett mar itt a harc. Olyan valakit kell megjeloljek aki nem all kozel hozzam. Akire a jelemet teszem az Melany.
Laura: Ki---ott kevesen maradtunk. Carol szinte az eleje óta mellettem ált, elmondhattam neki mi történt a múltamban, Konstantin nehéz eset, próbált nyitni felem is kisebb nagyobb sikerrel.
Melany az utóbbi időben kedves volt velem és felajánlotta a segítségét is.
Ezek alapjan egy ember maradt akire tehetem.. Helenara tennem a jelem, boxot szeretnek... kössz! helló. Sok sikert, zsámó!
Hippia: A jelemet egy olyan személy kapja, aki távol áll tőlem a villában. Ez pedig Helena.













Konstatin: Mit gondolok? Hát reménykedem, hogy megtudom nyerni. Nagyon furcsa utat jártam be egészen a világkörüli úttól idáig. Aurora-nak megígértem, hogy eljövők ide, hogy bosszút tudjak állni Cherry-n. De azt nem gondoltam, hogy lehet az életemmel fizetek a bosszúmért. Most pedig itt állok... A dobogó utolsó lépcsőfokán. Nehezen tudok azzal kibékülni hogy egy terhes nőt kell a halálba küldenem a győzelemért.. Ezzel még harcolok magamban. De meglátjuk mit hoz a jövő...
Carol: Jó kis taktika felcsináltatni magad, amikor a halálról van szó. Már volt, aki majdnem nyert évadot terhesen... Bánnám-e hogy Laura győz? Igen! Mert akkor nem én győzők! A cél az volt, hogy együtt idáig eljussunk, de arról nem volt szó, hogy most mi fog történni.
Helena: Oh... hazudik. Nincs itt semmilyen bébi... De minden kifog derülni, amint megnyerem ezt a párbajt. Féltem tőle, de most erősnek érzem magam. A tizenharmadik évadban átgázolhattak rajtam, de itt úgy érzem már erősödtem annyit, hogy ezt nem engedhetem meg.
Laura: Fhuuu... Hát mint tudjátok én már voltam ilyen szituációban. A tizenkettedik fináléjában ott álltam Layla mellett, aki a legjobb barátnőm marad örökre... Isten nyugasztalja... Aztán tudjuk mi lett a vége... Csalódás. A legvégén kiesni... Az egészen más érzés lehet, mint játék közben. Amikor a cél csak egy fél méteren múlik és nem kilómétereken az idegesítőbb. Persze az élmény a fontos, de idén más a helyzet... A fontos az életben maradás. A kicsim életben tartása... Az élet. Ez a fontos most és nem az ki mennyi időt szenvedett idebent. Készen állok a fináléra.


*Visszaemlékezés:

Hippia: Kezdem azt hinni az emberek direkt ellenem vannak. Mi van ezekkel?
Melany: Hát nekünk van már egy múltunk tudod jól hogy nehéz téged megszokni, és megszeretni, de ha egyszer valaki már megteszi akkor nem lehet utálni sem téged. Várj egy picit hogy kiismerjen.
Melany: Hát nekünk van már egy múltunk tudod jól hogy nehéz téged megszokni, és megszeretni, de ha egyszer valaki már megteszi akkor nem lehet utálni sem téged. Várj egy picit hogy kiismerjen.


Melany: Nem hittem hogy eljutok idáig... Sok negatív dolog történt velem az elmúlt időszakban, de ha megnyerném ezt az évadot... Talán... Újra önmagam lehetnék. Talán a 11.évadban nem voltam elég erős ehhez és az élet megedzett hogy itt erős legyek hozzá hogy én legyek a győztes. Megfogom nyerni a párbajt és szembe fogok szállni a legjobbakkal.
Hippia: Elég negatív élményem volt eddig párbajozás terén... A saját évadomban is hamar kiesetem... Szóval nagyon meglepő Nekem hogy abban az évadban, ahol minden évadból a legjobbak tértek vissza én lettem aki itt van a fináléban. Még mindig nehezen tudom elhinni. Reménykedem, hogy sikerül győzni és visszamehetek Ray-hez és a családhoz. Betudom bizonyítani hogy igen is... Én egy győztes vagyok.

Egy hatalmas díjátadó gálára hívunk titeket, ahol megünnepeljük az elmúlt 10 évet és díjazzuk az eddigi játékosokat/simeket. BÁRKI CSATLAKOZHAT! Egy nagy kampány keretében lehet csatlakozni az eseményhez az által, hogy simediről blenderben képet készítesz az általunk felépített blender scene-ben a vörösszőnyegen. De másban is számítunk rád! A szavazásban! 2022-ben 22 kategóriában jelöltük a lehetséges győzteseket. A szavazás egy hónapig tart és utána a díjátadón kiderül melyik kategóriában ki lett a győztes.
A SZAVAZÁS ITT ÉRHETŐ EL
https://forms.gle/MNPoTfMVw4uEKoKh7