15.Epizód - Legyőzhetetlen (3.Kinyilatkoztatás)
- Ez a dolgom, hogy kiálljak a barátnőmért... Sok mindent éltünk át eddig... Nem hagyhatom hogy csak úgy kiessél. Palmer: Én nem tudom most mi lenne a helyes, taktika vagy érzelem, szív alapján dönteni. De valamelyik mellett kellett, Carol én nem érzem úgy, hogy nagyobb ellentét lenne bennünk szóval ha lehetne két ember mellett voksolnék, de sajnos nem lehet. Sorcha aki mellé állok, mert úgy érzem annak ellenére ami előző évadba volt, önzetlen módon mellettem áll, ezt viszonozni szeretném!
- Őszinte leszek egyikötők sem áll közel a szívemhez, így én Laura miatt vagyok főként itt. De Neked szurkolok Carol.
- Már ez is megtiszteltetés! Köszönöm szépen.
- Elmondhattam Neked a múltamat... Segítettünk egymásnak. Egyértelmű, hogy melléd állok.
- Én Téged támogatlak. Elég erős csajszi vagy aki akár még a barátom is lehet ha továbbjut. Simán levered az ellenfeleid.
- Te nem Sorcicát támogatod? Azt hittem egy évadból vagytok és ez jelen valamit számodra.... Meg sokat lógtok együtt...
- Ahogy a véleményem változik úgy a döntéseim is. Ez a döntésem...
- Én örülök, hogy itt vagy velünk Konstantin.
- Azért Carolt támogatom a párbajban, mert Mami is büszke lenne rá, hogy lánya megnyerné a harcot, fentről biztos ő is szurkol neki. Illetve nem tudjuk ki jön vissza, emiatt muszáj még egy remélhetőleg nem utolsó pörköltet csinálni!
- Köszönöm a kedves szavaid! Persze. Összehozzuk!
- Nyalis... Mármint... Carol. Az évadok közül a legjobb villian, akinek ráadásul még stílusa is van, és szíve is. Amúgy is sokat hallottam Nagyiról, hasonlít rá nagyon, csak titkolta az előző évadában. (Magában: Várjunk? Ezt kimondtam mindenki előtt?)
- Egyértelmű hogy mint évadtársad... Itt fogok állni melletted a végsőkig.Helena: Carolt támogatom a párbajban. Mégiscsak az évad társam volt, még ha nem is volt rózsás a kapcsolatunk, úgy gondolom rengeteg minden ment keresztül azóta, és dicséretre méltó, hogy annyi minden után itt van, ezért megérdemli, hogy itt maradjon tovább és megnyerje a párbajt.
- Ne várj erre Dean! Nincs értelme már... Inkább soha többet ne kelljen megküzdenünk egymással. Az a csata véget ért és itt az idő.... tovább lépnünk.
- Hát haver... Sajnálom hogy ez történt... Én... Most nem tudok dönteni. Igazából mindenki miatt kicsit aggódom.
- Ja! Ez egy nagyon stresszes szituáció Négy de csak egy... ez...
- Én szurkolok mind a kettőtöknek... Hosszú utat jártunk be és hamarosan mindannyiunknak bizonyítania kell majd.
- Szeretlek...
- Nem... NEM tudok beletörődni hogy meghalunk. Tudok egy módszert... Nem vagyok benne biztos hogy most sikerülhet, de lehetséges. Lehetséges tudom hol a kiút... Öltözz és induljunk...
- Rossz előérzetem van!
- Nyugi... Ezek...
- Darrow és Peppermint... Hát ti meg mi a francos fenét kerestek itt?
- A SAMP küldött titeket... Igazam van?
- Van egy rossz hírem Darrow... Én nem vagyok az a fajta, aki feladja harc nélkül! Az sem vagyok, akit csak úgy el lehet tenni lábalól. Megmondtam már... ÉN VAGYOK CHERRY!
- Nem halhatnak meg...
- Szóval hallhatatlan lettél? Kihívásokkal teli ez a nap. De az biztos hogy nem az utolsó napom! FUTÁS MINHO!
- MINHO!!!!!!!!!!
- Én mindig is úgy tartottam, hogy Nélküled unalmas lett volna az egész évad. Egy nagyon érdekes és színes ember vagy Carol. Nagyon remélem hogy sikerül Neked győzni...
- Ez az évadok viadala is. Felkészültem!
- Éljen a 13.évad!
- Szóval Őt támogatod? Nem látod hogy ez már az évadot harca?
- Sajnálom csajok... Tudjátok jól... hogy egyébként hozzátok fűz a szívem. De megvan a saját döntésemhez való jogom.
- Hát persze...
- Hol lehetnek Cherry és Minho? Mindjárt kinyilatkoztatás...
- Nem tudom... Kezdek félni...Hippia: Nem hiszem el hogy csak úgy eltűntek Ők is. Mint Archer... Valami nagyon nem okés azokkal akik párbajra kerülnek és hirtelen eltűnnek. Nem derül ki róluk semmi... Remélem csak együtt vannak valahol és a kinyilatkozásra megjelennek.
- Vajon csal a megérzésem... Vagy ezek tényleg Ők...
- Biztos vagy benne hogy itt vannak?
- Igen! Érzem! EZ!
- PEPPERMINT!
- Jó látni téged haver!
- Szerencséd van Carol! Úgy néz ki több esélyed maradt életben maradni.
- Köszönöm az információt Dean... Hát most minden kiderül.
- Itt az idő hogy újra kiderüljön... Ki marad és ki megy... Az eredmény pedig...
- CAROL!
- Annyira sajnálom Sorcha... Én...
- Sziasztok!
- Mi ez... Sorcha... Én is gratulálok a győzelmedhez Carol...
- HÁT EZ KÉSZ! Nem hittem volna. Örülök Neked Carol!
- Ne aggódj... Ő még mindig hisz benned.
- Szép volt csajszi!
- Nem kívánatos személyek vagytok... Cherry-t sikerült megölnötök?
- Szóval elmenekült... Hát gondolhattuk volna. Rendben. Kérlek távozzatok és ne gyertek vissza... Vagy bajok lesznek.
- Oh... Ezt nem hiszem el... Szóval sikerülni fog.
- Te vagy az Artemis? Ez a külvilág? Sikerült kijutni?Link a szavazáshoz: https://linkto.run/p/CYNA5KVE
Melyik versenyzőnek/versenyzőknek drukkolsz hogy győzzenek?
Created with QuizMaker
